A következő intézményszerűen működő zeneiskolát csaknem száz év múlva, 1936-ban alapítja gróf Esterházy Ferenc, Tata földesura, aki maga is képzett zenész, zeneszerző és karmester volt. Máig is működő szabadtéri színpadot építtetett, ahol nyáron operaelőadásokat tartottak rangos zenekarok, karmesterek és énekesek közreműködésével. Idejét látta tehát egy, a város polgárságát kiszolgáló zeneoktatási intézmény létesítésének. Az épületet is ő adományozta. Ez az épület a ma is álló Lowless-villa a Ferenciek utcája (ma Bartók Béla út) 20. szám alatt, ahol – átalakítás után – 10 tanteremben tanítottak.

Ez már „államilag engedélyezett” iskola volt, amelyben előírt tanterv szerint oktattak, és megfelelt a követelményeknek mind a felszereltség, mind az oktatási színvonal tekintetében. Kezdetben csak négy tanszak volt: zongora, hegedű, gordonka és magánének, ez később egyházi zene és zeneszerzés tanszakokkal bővült. Kötelező tárgyként tanítottak még szolfézst, zeneelméletet és zenetörténetet. Volt „játékzeneiskola” (zeneóvoda) délelőttönként a kicsik számára, ahol énekeltek, játszottak, ismerkedtek a hangszerekkel, és „szabadiskola” felnőttek számára, vizsgakötelezettség nélkül. A tanítás előkészítő, gyakorló és akadémiai tanfokozat szerint történt, tanszakonként változó, 6-12 éves időszakra. Így 12 év alatt – ha megadatott volna az iskolának ilyen hosszú működés – képzett muzsikussá válhatott volna az intézetben tanuló növendék.

Az iskola igazgatója Dr. Karácsonyi Lajos orgonaművész és zeneszerző volt. A tanári kar az addig a városban magánúton tanító zenészekből, és Budapestről lejáró főleg zenekari muzsikusokból állt. A tantestület az évek folyamán fokozatosan bővült az igényeknek megfelelően. A zeneiskola tanárai és növendékei hamarosan bekapcsolódtak a város zenei életébe, rendszeresen adtak hangversenyt a gimnázium dísztermében. A növendéklétszám száz körül volt, akik közül a rászorulók tandíjkedvezményt, vagy egyéb támogatást kaphattak. Még a vidéki növendékek utazási költségéhez is hozzájárultak. A tanulók rendelkezésére állt az iskola kottatára és szakkönyvtára, és hangszereket is kölcsönözhettek a tanév idejére.

Az l938/39-es tanév évkönyve szerint a zeneiskola évente 1200 pengőt kapott Esterházy Ferenctől. Kezdetben 200-200 pengőt Tata és Tóváros tanácsa is adott, később ez a támogatás csökkent, majd megszűnt. További bevételeik a tandíjból származtak. Ebben az időben már három tagiskolája is van az intézménynek: Bánhidán az Ifjusági Gazdakörben és a Bánhidai Erőmű telepen, Tatabányán a Kőszénbánya Rt. Ótelepi Elemi Iskolájában, és Felsőgallán a Községi Polgári Iskolában.

Gróf Esterházy Ferenc 1939-ben meghalt. Az iskola zavartalanul működött tovább egészen a második világháború végéig, amikor anyagiak híján ellehetetlenült, majd 1946-ban megszűnt. Az ott tanító, főleg a helyben lakó tanárok egy része magánúton, más részük pedig a Zeneoktatói Munkaközösségben folytatta a tanítást.